Jump to content

Nem veszélyes az okos nő, ha arra van igény

2017. 11. 26. 19:00

A férfiak a butább, a könnyen elcsábítható nőket szeretik, legalábbis azok, akik nem kapcsolatot keresnek, csak szórakozni kívánnak. Ebből kifolyólag adott tehát ennek ellentéte, miszerint az okos nőktől tartanak a férfiak. A kivételek persze erősítik a szabályt, de tény, hogy az okos nőket nem olyan könnyű megvezetni.

Azok a fiatal, kevesebbet tapasztalt, még szabad életüket javában élő férfiak, akiknek a gondolatában sincs a teljes elköteleződés, sokkal inkább keresik az olyan könnyed kapcsolatokat, amelyekből könnyen tudnak ki és be ugrálni. Számos szempontot figyelembe vesznek így is, hogy kivel alakítanak ki intim kapcsolatot. Ki finnyásabb, ki kevésbé az, olykor minden érzelmet mellőzve kötnek ki rövid ideig egy-egy nő társaságában. Idővel azonban átalakulnak az igényeik. A semmilyen és üres kapcsolatok, légyottok helyett elképzelhető, hogy olyan nő társaságára vágynak majd, amilyenre azelőtt nem gondoltak. A külsőségeken túl a belső értékek is előtérbe kerülnek. Tény, hogy sok férfi gondolkodik a nőkről sokkal lazábban bizonyos életkorban, de nem szabad általánosítani, ugyanis van, akit már fiatalként is az a nő vonz, aki a szépsége mellett okos is.

Márpedig az a hír járja, hogy a férfiak tartanak az okos nőktől. Az a nem mindegy, hogy mit keres a férfi. Ha az erősebb nem képviselői valamire tartják magukat, akkor nagyon is fontos, hogy a külcsín mögött milyen személyiség bújik meg. Ha életük szerelmét, társát keresik, akkor egy egyszeri lány nem elegendő a közös élethez. Az alkalmi partner esetében sokkal inkább elképzelhető, hogy a férfiak nem az észt helyezik előtérbe, hanem a külsőségeket. Aztán az már nagyon kevés lesz akkor, ha a kalandor életmódot megunják. A külcsín helyét a belső értékek váltják fel. Az érett, az élettől valamit is akaró férfi mellé igenis okos nő való, akivel közösen tudják kézbe venni sorsukat. Ha csak a józanészre hallgatunk – mindegy, hogy nőként vagy férfiként –, egyáltalán nem mindegy, hogy a párunkkal minden meg tudunk-e beszélni vagy sem. Egy amerikai kutatás azonban mégis megerősítette azt a tévhitnek vélt állítást, hogy a férfiak tartanak az okos nőktől. A száznál több férfi bevonásával elvégzett kutatás során az erősebb nem képviselőinek két tesztet kellett kitölteniük. Miután ezzel megvoltak, maguk mellé kellett egy nálunk jobban, valamint egy náluk rosszabbul teljesítő hölgyet képzelni, mint romantikus partner. Írásban kellett kifejteniük gondolataikat.  A legtöbbjük a képzeletbeli okosabb nő imponált, amelyet írásukban le is jegyeztek, ám amikor arra került volna a sor, hogy valóban lehetőséget kapjanak arra, hogy a képzelt okos nő valóságossá váljon, akkor már nem éltek a lehetőséggel.

Elutasították azt, hogy randevúra hívják az okos nőt, még a telefonszámát sem kérték el. Messzemenő tanulságokat nem lehet a kutatásból levonni, de az biztos, evolúciós hagyatékunk az, hogy a férfiak rosszul viselik, ha a dominanciájuk sérül. Ha pedig azt egy nő fenyegeti, akkor azt a nőt elkerülik. Ha nem az evolúció okolható azért, hogy a férfiak kerülik az okos nőket, akkor pedig könnyen lehet, hogy otthonról hozott mintával azonosult a férfi még gyermekkorában. A férfi erős és okos, a nő gyenge és butácskább, hiszen nincs más dolga, mint a háztartást vezetni és gyermeket nevelni. Tény, hogy az okos nők kevésbé befolyásolhatók, céltudatosok, határozottak, ezért nehéz irányítani őket, de egy kapcsolaton belül nincs is szükség a másik irányítására. Az okos nőnek lehet nehezebb a dolga, mert meg kell találnia az érett és ugyancsak határozott férfi társát.

(Forrás: marmalade.hu | samuel-warde.com, babe.net, dailytelegraph.com.au/képek)