Jump to content

A mentálisan erős nők így tesznek naponta

2017. 07. 22. 17:00

Csalódások, nehézségek mindenki életében jelen vannak. Nem mellékes a problémák milyensége, valamint az sem, hogy az hogyan érinti a személyeket és hogyan reagálnak arra. A gyengébbik nemnek vannak igencsak erős egyedei, ők a mentálisan is erős nők.

Fizikumukat tekintve a férfiakra szoktuk azt mondani, hogy erősek, pedig egy nő is lehet fizikálisan, de még inkább mentálisan erős. Aki gyenge, az elbukik. Majdcsak minden korszakra igaz volt ez, és ma sincs másképp. A mostani életünkre azonban még jellemző az is, hogy rendre határidőknek kell megfelelnünk, mindig sietünk, most azonnal kérnek tőlünk, és most azonnal akarunk mi is. Nem pöröghetünk mindig kétszáz százalékon, de a tempót muszáj tartani változó és gyorsuló világunkkal, ha nem akarjuk, hogy maga alá gyűrjenek a mindennapok. Nemcsak a fizikai erőnlétünket kell karban tartani, hanem mentálisan is rá kell készülni a forgatagra.

Nem lehet minden napunk jól sikerült. A problémák csak úgy cikáznak az életünkben. Egyik-másik ráadásul időzik is nálunk, mire megoldást találunk azokra. Mégis, ne hagyd, hogy egy rosszul sikerült nap rányomja a bélyegét a következőre. Tekints úgy a napokra, hogy új lehetőségeket tartogat valami jóra. A rossz napod estéjén gondold át a történteket, keress rá megoldást, gyógyírt és engedd el. Engedd el, hogy másik napodban ne lehessen érezni az előző napi frusztráltságot.

Ránk, nőkre amúgy is jellemző, hogy túlkomplikálunk majdcsak mindent. Jól tudjuk, hogy ezzel megnehezítjük saját életünket, és azt is tudjuk, ha nem aggódnánk túl mindent, akkor nemcsak könnyebb lenne minden, de talán még gyorsabb is. Való igaz, tényleg így van, mert a túlaggódás csak veszi az energiánkat. Amíg arra koncentrálunk, hogy aggódunk, agyalunk, addig a megoldásra szánt erőből veszítünk.

Annyiszor mondják, hogy az optimizmus sokat segít abban, hogy túléljünk kritikus helyzeteket, és mi is csak ezt tudjuk erősíteni. Ha valami olyat produkál az élet, amelyen saját erődből nem vagy képes változtatni, akkor fogadd el. Ez van, nem tehetsz mást. Vond le abból is a tanulságot, és igyekezz kívülállóként kicsit saját életedre rátekinteni. Gondold át, hogy mi történt, mi volt abban a negatív. Azt is gondold végig, hogy miért történhetett ez? Tanultál belőle valamit? Ha meg tudod azt tenni, hogy néhány pillanatra a helyzetedre kívülről tekintesz, lehet, hogy egészen mást fogsz látni, mint belülről. Könnyen lehet, hogy abban a pillanatban megnyugszol kicsit, és a problémád már nem is tűnik akkorának, mint ahogy azt te eddig érezted.

Az igazán szerencsés ember, akit szerető család és legalább egy igazán jó barát támogat. Ha valami komolyan frusztrál, van valami gondod, beszéld meg azt egy olyan személlyel, aki igazán közel áll hozzád. Lehet, hogy nem fog megoldódni a problémád, de sok lelki tehertől meg lehet szabadulni egy beszélgetés által. Ha még sincs olyan ember a közeledben, akivel meg tudnád osztani a bajodat, hát írd le a negatív gondolataidat. Ezáltal is megszabadulhatsz kínzó terhektől.

Attól, mert valaki lelkileg is erős, ugyanúgy érik megpróbáltatások, de a bajok megoldása sokkal gyorsabban történik, és nem aggódik olyanon, amin nem érdemes, ami megváltoztathatatlan, ami tőle független.

(Forrás: marmalade.hu | lifehack.org, norbaptist.com, theguardian.com/képek)