A kölcsönös és igazi szerelem több, mint mély érzelmek táplálása a másik iránt. Sokkal inkább szól a tiszteletről, a hűségről, a harmonikus szexualitásról, az élethez való hasonló hozzáállásról. Ha valamelyik hiányzik a kapcsolatból, az már elveszíti harmóniáját. Ha ezzel szembesülnek a kapcsolatban lévő felek, akkor a végeredmény szakítás lehet.

Ami kezdetben annyira magával ragadott, egy idő után szertefoszlik. A párválasztás nem is egyszerű feladat. Sőt életünkben talán az egyik legnagyobb döntéssel járó. Számos dolgot hozunk otthonról, amelyeket akarva és akaratlanul is beépítünk kapcsolatainkba. Ha a szerelem múlik, és az együttélést felváltja a szakítás, az saját önismeretük hiányából fakad. Hogy ne szakítással végződjön egy kapcsolat, sokat megteszünk azért. Vannak olyanok, akik még bizonyos határokat sem tartanak be, hogy párjukat mindenáron megtartsák. Az ilyen fajta ember nem tud egyedül élni, de nem is akar. Egyedül védtelennek, sebezhetőnek érzi magát, ezért harcol, hogy kapcsolatát fenn tudja tartani, még akkor is, ha az már elveszett. Ők a társfüggők. Nevezik még kodependenciának is, vagyis egy olyan kapcsolat ez, amelyben az egyik fél alárendeli magát a másiknak, így az egyenrangú párkapcsolat nem is működhet. A harmonikus, kölcsönös szerelemhez is két ember szükséges, de a társfüggőséghez szintén nem elég egyedül lenni. Természetesen nem úgy kezdődik az ilyen kapcsolat sem, hogy eleve a társfüggőség érvényesül. Ez egy folyamat. Egymáshoz idomul a két fél személyisége, helyesebben fogalmazva közösen vesznek rossz irány személyiségfejlődésük során.

Társfüggővé válik az ember. Nem úgy születik, hanem azzá lesz. A társfüggőség is egyfajta szorongás, hiszen az így élő ember retteg a magánytól. Nem bírná elviselni, ha saját magával kellene maradnia. Mindig arra törekszik, hogy csökkentse az egyedülléttől való félelmét. Ezáltal azonban nem engedi élni a társát, megfojtja figyelmével, társaságával. Az ilyen személy általában otthonról hozza ezt a viselkedést, ugyanis saját maga is ilyen gyermek-szülő kapcsolatban nőtt fel. Legtöbbször olyan családból származó emberről van szó, akit egyik vagy mindkét szülője szigorúan nevelt, és nem vált önálló személyiséggé, így felnőtt életében is szüksége van a függőségi viszonyra, amit már nem szüleivel, hanem társával él meg.

A másik problémája miatt bűntudata van. A társfüggő személy önértékelése alacsony. Fél a kritikától, és attól is tart, hogy hibázni fog. Folyamatosan az irányítása alatt akar tartani mindent és mindenkit. Úgy tesz, mintha ezek a problémák nem léteznének. Nemcsak önbizalma kicsit, de másokba vetett bizalma is igen gyenge alapokon áll.

Mielőtt megijednél a magad által felállított diagnózistól, de felismerted magadban társfüggőt, inkább keress fel egy szakembert.