A környezetvédelemmel foglalkozó, 38 éves Eszter így vall arról, miért nem szeretne szülni: „Nem szeretném a saját gyerekemet kitenni a fokozódó globalizációs problémáknak. A túlnépesedésnek, a klímaváltozásnak, a vízért, gázért, vagy az olajért folytatott háborúknak. Szerintem a mai világban épp az a felelőtlenség, aki vállalkozik babára. A gyerekszülés önző dolog, a saját magunk jó érzésének kielégítése miatt tesszük, pedig az ő életük egyáltalán nem olyan jól garantálható, mint akár még a miénk is”.
A nem túl optimista jövőképpel mindannyian tisztában vagyunk, mégis, talán a legelemibb ösztön, - az anyai -, kiirthatatlan erővel jeleznek a nőkben legbelül. Ezért születtek például még háborúk idején is gyerekek. Szakemberek szerint manapság talán túl sokszor hangoztatjuk a ’tudatosan élni’ szlogent. Egyrészről valóban nagy szükség van az okos, racionális döntésekre és tervezésre, másrészről az állandó, hosszútávú jövőbelátás megfojthatja az emberek érzelmeit. De más is van itt. Egyes vélemények szerint a nők az egyenjogúság uniformisába bújva akarva-akaratlanul valahogy kibillentették a világot az egyensúlyából. A nemek egyensúlyából, abból, ami biztosította a férfi és a női szerepekkel együtt járó feladatokat. Vagy kötelezettségeket? Miközben a civilizációs fejlődés sem kedvez a gyerekvállalási kedvnek. A szociológusoknak az a véleményük, minél fejlettebb egy társadalom, annál kevesebb gyerek születik. Egy svájci felmérésben a lakosság képzeletbeli listáján az, hogy saját gyermeke legyen, csak hetedik a sorrendben. Megelőzi az egészség, - ami még érthető -, az anyagi biztonság, a jó munkahelyi légkör, a szabadidő kellemes eltöltése, a jóbarátok megléte, és így tovább.
A gyerekre nem áhítozó nők csoportja természetesen egyáltalán nem homogén. Helgát, aki nem tartozik sem az elvakult feministák, sem a törtető karrieristák közé, az élet sodorta ilyen szituációba. Nyolcéves korában kishúgot kapott, majd édesanyja rögtön a szülés után depresszióba esett, később paranoid skizofréniás lett. Végül Helga tizenhárom korában öngyilkosságot követett el. „Jelenleg egyáltalán nem szeretnék gyereket. Nagyjából túl vagyok azon, hogy pszichésen összekötöttem és azonossá tettem a kisbaba érkezését az édesanyám elvesztésével, most már leginkább a genetikai háttér tart vissza. A skizofrénia ugyanis öröklődhet. Nem tudhatom, hogy a szülés nálam is előhívná-e, vagy sem” - mérlegeli esélyeit.
A történelemben mindig voltak és lesznek nők, akik nem vállalnak gyereket. A XXI. században csupán átalakultak és kibővültek indokaik. Egyesek józanul belátják, hogy nekik nem való gyerek, másokat halványan elfog a baba utáni vágy, de jól kialakított, praktikus életüket nem szívesen cserélnék le babasírásra, sokuknak pedig fontos az önérvényesítés és természetes a hagyományos női szerep háttérbe szorítása. Az interneten fórumozók szinte véres csatákat vívnak a témában, ahol egyikük így ír: azoknak a nőknek, akik nem akarnak anyává válni, súlyos devianciájuk van. Míg másnak az a véleménye, hogy a nőknek épp annyi joguk van szülni, mint nem szülni, s a társadalom szép lassan kezdi is elfogadni azokat, akik így döntenek.
(fotó: prissandvinegar.com)
