Jump to content

Fogyókúra másképpen

2014. 02. 20. 08:00

„Ahogy fent úgy lent, ahogy kint, úgy bent.” Az elhízás napjaink népbetegsége, szinte naponta ütik fel a fejüket újabb és újabb fogyókúrás módszerek. Egészségi- és lelkiállapotunk szoros kapcsolatát napjainkra egyre szélesebb körben ismerik el. A fogyókúrák mégis szinte kizárólag a fizikai testet veszik célba, miközben a jojó effektus elkerülését nem igazán sikerül megoldani.

Kutatások bizonyítják, hogy a jelentős súlycsökkenést elért emberek kb. 95%-a öt éven belül újra elhízik. Hogyan lehetséges az, hogy ilyen magas az arány? Mi okozhatja azt, hogy emberek ilyen magas százalékának nem sikerül megőriznie hosszú hónapok kemény és kitartó munkáját? Milyen nem fizikai tényező állhat a jojó effektus hátterében?

A túlsúlynak, más testi tünetekhez hasonlóan, érzelmi és mentális elakadások állnak a hátterében, ezek okozzák az anyagcsere lassulását, a túlevést, a nem megfelelő táplálkozást stb. A lélek a testen keresztül mutatja meg nekünk azt, hogy valami nincs rendben, valami, ami egyébként lehet, hogy fel sem tűnne, személyiségünk természetes részének tekintenénk. A súlyvesztéssel lebontjuk védműveinket, miközben a belsőnk még nem tanulta meg kezelni azokat a kérdéseket, amiknek védelmében a falakat építette.

Mik lehetnek ezek a témák? A test és lélek összefüggéseit kutatók általában két fő témát kapcsolnak ehhez a területhez: a védekezést és a „nagyobbnak látszás” vágyát. Felszínre jöhetnek meghittségtől, intimitástól való félelmek, csakúgy, mint szégyenérzet, szeretetéhség, értéktelenség érzése. Mentális szinten a gyenge énkép, önbizalomhiány, múltbeli visszautasítások fájdalmának ismétlődésétől való félelem egyaránt szerepet játszhatott a túlsúly kialakulásában.

Ha odafigyelünk a fogyókúra közben feljövő érzéseinkre, gondolatainkra, és feszültségünket nem csupán fogyókúrás étrendünknek vagy a fokozott testmozgásnak tudjuk be, óriási lehetőséget kapunk, hogy erőfeszítésünket tartós siker koronázza. Vagy meg is fordíthatjuk a dolgot. Ha tudjuk, hogy a fentebb felsorolt témák kihívást jelentenek és elegünk van a fogyókúrákból, kezdhetjük belső munkával az átalakulást, mert a gyógyulás mértéke előbb-utóbb a fizikai testünkön is látszani fog.

Ne becsüljük alá a kihívás nagyságát, ne féljünk segítséget kérni, mert a lelki okok sokszor nagy falatnak bizonyulhatnak egyéni feldolgozásra! Visszatérő jojózásnál, komolyabb súlytöbbletnél érdemes lehet valamilyen külső megoldást segítségül hívni, mert ott valószínű, hogy mélyebb, összetettebb a probléma gyökere. Erre többféle megoldás létezik, mivel nem vagyunk egyformák, a téma pedig érzékeny, fontos, hogy olyan módszert válasszunk, amivel tudunk azonosulni. Néhány út a tanácstalanoknak: Gestalt terápia, kineziológia, táncterápia, jóga, családállítás, pszichológia, különböző energetikai kezelések. Bár a gyengeségeinkkel való szembesülés nem éppen kellemes, megspórolhatunk vele – többek között - egy életen át tartó fogyókúrázást.

Testünk a lélek tükre, így mutatni fogja, hogy hol tartunk a gyógyulásban. Sok sikert hozzá!

 
Polyák Ildikó
jóga coach
www.miadalod.blogspot.hu

(Kép: sheknows.ca)