Jump to content

Menjünk a szabadba!

2014. 12. 25. 11:03

A karácsonyi nagy trakták és ünneplések után jól esik egy nagy séta a szabad levegőn! Ezzel testünknek, lelkünknek is jót tehetünk, hiszen a természetben való mozgás temérdek előnnyel jár.

Egy 2009-es kutatásból kiderül, minél közelebb lakunk a természethez, annál egészségesebbek vagyunk. A holland vizsgálat során összevetették 345.143 ember egészségügyi adatait az irányítószámukkal, az eredmény pedig egészen lenyűgöző volt. Minél közelebb lakott ugyanis valaki egy parkhoz, vagy erdőhöz, annál ritkábban fordultak elő esetében szív- és érrendszeri, idegi, vagy légzőszervi megbetegedések.

Persze ez nem jelenti azt, hogy azonnal össze kell csomagolnod, hogy legalább egy kilométeres körzetébe költözz valamilyen zöldövezetnek, elég, ha rendszeresen felhúzod a futócipődet, és elmész a környékbeli erdőbe, vagy parkba kocogni. Svéd és angol kutatásokból ugyanis az derült ki, hogy azok a futók, akik természetes, zöld környezetbe járnak el mozogni, kevésbé hajlamosak a depresszióra, az aggodalmaskodásra, kipihentebbek és vidámabbak mint azok, akik ugyanezeket a kilométereket egy edzőterem futópadján akarják lenyomni.

Mindennek a hátterében pedig részben a friss levegő és a D-vitamin áll, amit a természetben könnyen magunkba szívhatunk, az edzőteremben azonban annál kevésbé. Egyre több és több kutatás és vizsgálat lát napvilágot a D-vitamin kiemelkedő fontosságáról, hiszen segítségével megelőzhetjük a rák, az elhízás, gyulladások, és hormonális problémák kialakulását, de emellett az immunrendszerünket is hatékonyan erősíti. Minél több időt töltünk tehát a szabadban, annál több D-vitaminhoz juttatjuk a szervezetünket, még így, a borongós téli hónapok során is.

A természetben való bóklászás ezen felül az alvásciklusunkat is rendbe teszi, ezért is javasolják szakemberek álmatlanság, rossz alvás esetére a kiadós sétákat. A természetes fény ugyanis helyre igazítja a belső biológiai óránkat és normalizálja a hormonszintünket is, ami az ideális testsúly elérésében sem egy utolsó szempont.

A természetben való sportolás temérdek előnye mellé jó hír, hogy nem is kell feltétlenül órákat kint töltenünk, hogy mindezeket a pozitívumokat bezsebelhessük. Egy amerikai kutatásból ugyanis az derül ki, hogy elég csupán öt percet kint mozognunk, máris sokkal jobban fogjuk érezni magunkat!

Kocogjunk tehát egy-két laza kört a parkban, kertészkedjünk egy kicsit, vagy menjünk el sétálni! Hamar észre fogjuk venni, hogy a friss levegő egyszeriben kisöpri lelkünkből az aggodalmas, borongós gondolatokat!

(Spark People, kép: jasonwagnerfitness.com )