Jump to content

Rettegés a földön és a fellegek felett

2017. 10. 31. 19:00

Mindegy, hogy nyaralás, üzleti út, vagy idegenbe szakadt rokonlátogatásra készülünk egy másik országba, mégis, ha repülőre kell szállnunk, sokunk torkában már csak a gondolattól görcsbe rándul a gyomrunk. Te is közénk tartozol?

Komoly pánik uralkodhat el sokakon, ha közelít a repülős utazás napja. Aki küzd a repüléstől való félelemmel, még lehet egy nagyon hosszú autós utat is vállal inkább azért, hogy ne a levegőbe emelkednie. Persze ez nem is mindig lehetséges. Van abban valami természetellenes, hogy az ember a levegőben röpköd. Ellent is mond minden ösztönünknek, és aki efelett nem tud uralkodni, könnyen abban a helyzetben találja magát, hogy irtózni fog a magasságtól, minden repüléssel kapcsolatos dologtól. Sokan kénytelenek utazni munkájukból adódóan, és még a gyakorlott utazók között is van, aki gyomorgörccsel száll fel a repülőgépre, pedig ezt hetente, vagy akár hetente többször kénytelen megtenni.

A félelem belőlünk ered, így az meg is szüntethető. Félhetünk azért, mert nem természetes módja ez a közlekedésünknek, de félhetünk amiatt is, mert már a szüleink belénk táplálták a repüléstől való félelmet. Hiába nem volt saját rossz élményünk légi útjaink során, mégis félünk. Hát még az, aki már megélt igazán félelmetes pillanatokat egy repülőgép fedélzetén. Sokféle lehet a repüléstől való félelem eredete, de az közös, hogy olyankor a szívverés felgyorsul, verejtékezni kezdünk, nehezen veszünk levegőt, akár émelygés is hatalmába keríthet. Még mielőtt idáig eljutnánk a repülőn várva a felszállást, az utazás előtt érdemes beszélni arról, hogy bizony félelmeink vannak az úttal kapcsolatosan. Keressünk valakit, aki megérti, miről beszélünk, és akivel meg tudjuk osztani frusztráló gondolatainkat, valamint azt is, hogy neki hogyan sikerült átvészelni a nehéz perceket.

Amikor nyaralásról van szó, egy olyan helyre szeretnénk repülővel eljutni, ahová már régóta vágyunk, ez tartsa lázban agyunkat is. Az a tudat, hogy egy gyönyörű hely a végcél, elterelheti a gondolatunkat a rettegésről. Ehhez alkalmazzuk a hasi légzést, hogy szervezetünk újra egyensúlyba kerülhessen. Minden ki- és belégzés tartson három másodpercig.

A repülőkön nem véletlenül szolgálnak fel némi alkoholt. Nem az alkoholizálásra akarnak buzdítani, de a minimális mennyiségű alkoholos ital éppen annyira lazít el, hogy nem feszülünk rá annyira a repülésre.

Nem jó terápia, ha olyan filmet nézünk utazásunk előtt, amelyben repülők zuhannak le. Azonnal másik csatornára kel váltanunk.

Nemcsak a felszállás pillanatiban érezhetjük magunkat feszültnek, hanem akkor is, ha a gép turbulenciába kerül. Minden katasztrófahelyzet nélkül megtörténhet ez, ezt sem érdemes túlreagálni.

Kicsit extrém módja a repüléstől való félelem leküzdésének, de ha valamilyen félelemtől meg akarunk szabadulni, akkor bizony farkasszemet kell vele néznünk. Tegyük azt a repüléssel is. Próbáljuk ki az ejtőernyőzést, vagy a repülés bármelyik formáját, de ha más nem, akkor a szélcsatornában történő szabadesés is megteszi. Repülünk, de biztonságos körülmények között.

(Forrás: marmalade.hu | abcnews.com, theodysseyonline.com, giphy.com/képek)