Jump to content

Programok tavaszra, tavaszi szünetre, húsvétra

2017. 04. 04. 17:00

A húsvét ünnepe egybeesik a gyerekek tavaszi szünetével. A téli szünet óta már sok idő eltelt. Szüksége van a pihenésre mindenkinek. Ám, aki aktívan szeretné tölteni ezt az időt is, ajánlunk néhány jó programot.

Már a tavaszi szünetet (2017. április 13-18.) megelőző hétvégén és napokban lesznek nagyon jó programok és rendezvények, amelyeknek központi témája a tavasz és a húsvét. Ezen a hétvégén Vácon rendezik meg a XV. Váci Tavaszi Fesztivált, ahol ügyességi feladatokkal, kézműveskedéssel, előadásokkal várják a látogatókat.

Már a neve is árulkodó a következő programnak. A Veresegyházi Húsvétváró szombaton, azaz április 8-án csalogatja az érdeklődőket, ahol a gyerekek részt vehetnek versmondó versenyen. Természetesen a locsolóversek lesznek főszerepben. A helyszínen lehet találkozni élő barikkal, kacsákkal, csibékkel, amelyeket meg is lehet simogatni. A gyerekek számára garantáltan jó elfoglaltság, viszont a felnőttek is megtalálhatják számításukat.

Százhalombattán vasárnap (április 9.) rendezik meg az Óvárosi Húsvétváró Családi napot, amelyen kézműves foglalkozás keretén belül fel lehet készülni a húsvétra. Nemcsak tojást festhetnek az odalátogatók, hanem más dekorációval gazdagodhatnak.

Győrben húsvéti vásárral várják az érdeklődőket április 7 és 15-e között. A tavaszköszöntő húsvéti vásárban egyedi termékek között találhatja meg mindenki azt, amivel örömet tudna okozni másoknak, vagy otthonát díszítheti.

Tokajban április 14-én készülhetnek a húsvétra a Világörökség Bormúzeumban. A helyszínen hímelős napot tartanak, amely annyit jelent, hogy a látogatókat megismertetik a tojásfestés különböző technikáit, valamint betekintést nyerhetnek a kosárfonás mikéntjébe is. Ami a helyszínen elkészül, azt saját készítésű tojástartó kosárkában lehet hazavinni.

Egerszalókon április 15-én fogják feleleveníteni a húsvéti szokásokat, amelybe természetesen beletartozik a locsolkodás, a tojásdíszítés különböző technikái, egyéb népi mesterségek megismerése. Zene, tánc, játékok várják az érdeklődőket.

Aki tényleg aktívan akarja a tavaszi szünetet tölteni, és a futás sem áll messze tőle, az részt vehet a siófoki II. Nyúlfutamon április 16-án. A tavaly először megrendezett futást idén is megismétlik. A teljesítendő táv nagyjából 3 kilométer, úgyhogy bárki számára letudható. Érdemes futni, mert sok meglepetés és ajándék vár a résztvevőkre.

Ópusztaszeren megadják a módját a húsvétolásnak. 2017. április 16-17-én korhű ruhába öltözött legények és leányok fogadják az odalátogatókat. Lehet majd tojást festeni, megtekinthető lesz a régimódi locsolkodás is, ételt szentelnek. Mindemellett számos program várja azokat a látogatókat, akik a természetben szeretnének lenni. A Szeri Húsvét kiváló program a család minden tagjának.

A teljesség igénye nélkül válogattunk a tavaszi, húsvéti programok közül. Talán mindenki megtalálja a neki megfelelőt, és a hozzá közeli helyszíneket. Ám egy kirándulás is beleférhet.

(Forrás: marmalade.hu | cookdiary.net, buzzfeed.com, pinterest.com/képek)