Jump to content

Nem vágysz emberek közé? Ide utazz!

2017. 02. 19. 19:00

Ránk telepedhet a valóság. Majdcsak mindenkire több oldalról ható nyomás nehezedik, és egy idő után úgy érezzük, hogy elég. Ki akarunk törni a mindennapi közegünkből. Ehhez több feltételnek kell egyszerre is teljesülnie, hogy megtehessük.

Ha közvélemény kutatás keretén belül feltennénk azt a kérdést, hogy egy őrült nagy nyereményt mire hasznosítanánk, sokan kapásból azt vágnák rá, hogy a nyeremény egy részét utazásra költené. Valóban kell pénz ahhoz, hogy világot lásson az ember, na és szükséges még az idő is. Amikor azonban besokallunk a körülvevő forgatagtól, vágyunk olyan helyre, amely nem a hétköznapi közegünk, sőt ha egy mód van rá, nem is a saját országunk. Vágyunk az emberektől mentes környezetbe, vágyunk a természet közelségére, magunkba akarjuk szívni más ország, földrész kultúráját, látni szeretnénk azok természeti csodáit. Kevés olyan hely van a bolygónkon, amely ne lenne emberek által látogatott. Mégis vannak olyan országok, amelyek nehezebben vonzzák a turistákat. Sokszor ez annak köszönhető, hogy nem érzik elég biztonságosnak a turisták az adott országot. Ahol háborúk zajlanak, oda meg aztán pláne nem vágyik senki érthető okok miatt. Mérvadó lehet az olyan halálos kór terjedése is, mint az ebola. Ahol ennek a járványnak hírét hallani, még a legbátrabb kalandvágyók is visszahőkölnek. A Földön vannak olyan helyek, ahová eljutni kész vagyon, és ezt csak kevesen engedhetik meg maguknak. Máshol pedig a szegénység, a megfelelő közlekedési lehetőségek hiánya veti vissza az utazni vágyókat.

Moldova

Ha azonban van pénzed, időd és lehetőséged, de nem vágysz turistáktól hemzsegő helyre, akkor van néhány ötletünk ahhoz, hogy mit célozz meg.

Nem is kell Európát elhagyni ahhoz, hogy nyugodt, sok turistától mentes helyet találj. A félig román, félig pedig szláv Moldovai Köztársaság igazi kincseket rejteget. A festői táj hasonló falvakat rejt magában, csak épp a turizmus infrastruktúrája nem létezik, így az utazások célpontjának sem mondható.

Ha tényleg kerülni akarod az embereket, és a hideg sem szegi a kedved, akkor Antarktisz is lehet úti cél. Az 1950-es évekig senki nem is lépett erre a helyre, de ma már évente több tízezren fizetnek azért, hogy legalább egyszer érintse a lábuk a Déli-sark hórétegét. A látogatók száma nem nagy ugyan, de a természetvédők mégis aggódnak, mert ami eddig érintetlen volt, azt most mégiscsak emberek zavarják meg.

Banglades sem arról híres, hogy tolonganak ott a turisták. Sőt mi több, az országba látogatók száma itt a legkevesebb. Ez főként a nagy szegénységnek köszönhető, de a természeti katasztrófákról is híres. Kerülik is a turisták, pedig hihetetlen természeti kincsekkel bír Banglades.

Mali is hiába tud felsorakoztatni természeti és kulturális értékek sokaságát, a labilis politikai helyzet miatt csak kevesen merik turistaként felfedezni.

Mali

Azért, hogy a turisták áradatát el tudjuk kerülni, valamilyen kockázatot kell vállalni. Vagy drága a tömegnyomortól mentes úti cél, vagy veszélyes.

(Forrás: marmalade.hu | oceancare.org, cnn.com, abcnews.go.com/képek)