Jump to content

Italos jókedv a világban

2016. 12. 04. 19:00

Ahogy közelednek az ünnepek, úgy vásárolunk egyre többet minőségi italokból, hogy a vendégeket meg tudjuk megkínálni. Akár ajándékként is kiváló. Alkalmanként kellemes kóstolni italkülönlegességeket. Ismered más népek nemzeti italát?

Majdcsak minden népnek megvan a maga nemzeti itala, és ehhez kapcsolódóan ünnepeket, fesztiválokat is rendeznek. A szeszes ital sokakat tud megmozgatni és összehozni, sokszor tradíció és szokás is kötődik az alkoholhoz.

Az egyik szomszédunkban, Szerbiában egy italt úgy fogyasztanak, mint mások a kávét. Nem kis mennyiség kerül az asztalra, ráadásul naponta. Ez a slivovitz, amely leginkább a szilvából készült brandyhez hasonlatos. A szeszes ital elkészítését otthon is megteszik, mások az italgyárak termékeit vásárolják meg.

Oroszország ismert arról, hogy alkoholfogyasztásuk igencsak nagy, nemzeti italuk pedig köztudottan a vodka. Leginkább tisztán fogyasztják, egyenesen vétek számukra az, ha a vodkát valamivel keverik. Ahogy a tequila fogyasztását megelőzi a kézfej citrommal való megnedvesítése, majd arra a só rászórása és lenyalása, a tequila felhajtása, majd a citrom megevése, úgy a vodka felhajtása előtt általában kenyeret szaglásznak.

Olaszország itala a grappa. Ez az a tipikus olasz alkohol, amelyet étkezés után gurítnak le. A szőlő héját, húsát, magját, és ami a borkészítés során megmaradt a szőlőből lepréselik, így édes gyümölcsös italt kapnak. Nemcsak az olaszok körében közkedvelt a grappa, hanem az odalátogató külföldi turisták is kedvelik.

A szeszes ital fogyasztása nemcsak azért történik, hogy múlassuk az időnket. Az alkohol rendelkezik csapatépítő, közösségek összehozó erejével is. Pláne a hideg, téli időkben van nagy szerepe az alkoholos italoknak, ugyanis ilyenkor összegyűlhetnek a családtagok, barátok és a testet belülről is felmelegíti a szesz. Még nagyobb szükség van erre olyan helyen, ahol a hideg idő miatt nagyon kevés szórakozási lehetőség adatik meg az embereknek. A finnek éppen ezért iszogatnak otthon vagy bárokban, hiszen a farkasordító hidegben nem is igazán tudnának mást csinálni.

A görög aperitif is világszerte ismert. Az ouzot étkezés előtt fogyasztják, mert meghozza az étvágyat. Akkor sem vétenek, ha étkezés után is fogyasztanak ouzót, mert akkor meg az emésztést segítik az itallal. Mára már igazi görög nemzeti itallá vált, amelyet különleges, úgynevezett ouzeriákban, azaz tradicionális görög vendéglátóhelyen be lehet szerezni.

(Forrás: marmalade.hu | punchbowl.com, medicaldaily.com, giphy.com/képek)