Jump to content

Egyéjszakás kalandok a múzeumokban

2014. 06. 20. 12:01

Idén is Szent Iván napján, június 21-én rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, amelyen 133 fővárosi és 313 vidéki helyszínen várják egész éjszaka a látogatókat. A hagyományos programokat ismét újdonságok dobják fel.

BUDAPEST, Csillagos házak – szombaton lesz 70 éve, hogy csaknem 200 ezer zsidónak csillaggal megjelölt házba kellett költöznie.Közel 2000 csillagos ház volt Budapesten, közülük pár most megnyitja kapuit a látogatók előtt. Például a Cirkó-Gejzír mozi, ami szintén csillagos ház volt, itt eddig nem látott filmeket vetítenek a zsidóüldözésről. A Rejtett zsinagógák program záróakkordja pedig egy lakászsinagógában, a Mózes Házban lesz.

Fővárosi Nagycirkusz – 18 órától különleges előadások és varietéműsor, közben cirkusztörténeti kiállítás.

Álomautó Múzeum – Közép-Európa legnagyobb old timer-kollekcióját láthatják a látogatók, élménykört lehet tenni a legendás Ford Mustanggal, a 120 éves hajdani Törley töltőcsarnok történelmi épületében borkóstoló.

Kegyeleti Múzeum – kisvonattal megtekinthetők a Fiúmei úti temető nevezetesebb sírjai, filmvetítések, temetői séták a feltámadás jegyében, fényfestés, majd spirituális dalok …

Labirintus Panoptikum – ahol a Vámpír, Fekete gróf és Drakula szellemével is találkozhatunk.

Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum – 22 órakor a Calcutta trió zenél, de folyamatos programok zajlanak 18-02 óráig.

Sziklakórház Atombunker Múzeum – 10-24 óráig tartó programjukból kiemelkedik a 21 órakor kezdődő látványvetítés, amely a Gellérthegy új arcát mutatja meg.

KECSKEMÉT, Hanga Óragyűjtemény – a legkisebb karóráktól a toronyórákig, a XVIII. századi ritkaságoktól a XX. századi modern időmérőkig pillanthatunk be egy órásműhely kulisszatitkaiba, még a hajdani öregtemplom óraszerkezetét is itt őrzik.

KOMÁROM, Monostori Erőd – FortÉj a Duna Bástyában 17-22 óráig.

MISKOLC, Szentlélek Pálos Kolostor – fáklyafényes kosztümös tárlatvezetés szürkülettől éjfélig, szentivánéji tűzugrás.

EGER, Varázstorony (Természettudományi Pályaorientációs és Módszertani Központ) – panorámaterasz, kémiai és fizikai kísérletek, csillagászati előadások, máglyagyújtás, távcsöves csillagvizsgálás.

A részletes program itt olvasható.

(fotó: muzeumokejszakaja.muzeum.hu)