Jump to content

Újra szabadon vágtatnak a bölények

2014. 06. 19. 15:13

Egy évszázaddal ezelőtt úgy tűnt, végleg kihalásra vannak ítélve a finom húsáért levadászott európai bölények. Azonban most, a faj megőrzésének és szaporításának hála jelenleg 5000 állat él Európa-szerte, melyek közül 3200 már újra a vadonban nyargal, szabadon.

Az 1950-es évek óta próbálják meg visszatelepíteni Lengyelországba, Oroszországba, Szlovákiába, Ukrajnába, Romániába, Kirgisztánba és Litvániába az európai bölényeket. Évente vezetnek vissza a vadonba állatokat folyamatosan, a legnagyobb méretű populációt pedig most májusban engedték szabadon, a Szárkő-hegység melletti Örményes faluban pedig a helyi ortodox pap még meg is áldotta őket. A végső cél az, hogy legalább ötszáz bölény éljen a romániai hegyekben is.

Európában 1927-re ért a kihalás szélére a hatalmas termetű, akár 1000kg-ot is nyomó patás, akit nemcsak a vadászat tizedelt meg, de az élőhelye is egyre inkább visszaszorult. A sorsa úgy tűnik azonban, mégiscsak jóra fordul, jelenleg több ezren élnek vadon, melyek mind annak a megmaradt 54 állatnak a leszármazottai, amik az utolsó szabadon élő, lengyelországi bölény lemészárlása után fogságba kerültek.

Nem a bölény az egyetlen, akit újra megkísérelnek visszatelepíteni eredeti, természetes környezetébe. Hiúzok, farkasok és hódok is újra visszafoglalhatják erdejeiket és folyóikat Európa-szerte. A bölények jelenlétével pedig remélni lehet, lassan a többi kihalóban lévő, vagy megfogyatkozott faj is visszatelepül a román hegyekbe.

A hollandiai székhelyű jótékonysági szervezet, a Rewildling Europe célja, hogy az egykor őshonos állatokat újra visszasegítse a vadonba. A cég igazgatója, Frans Schepers erről így nyilatkozott:

-Annak, hogy visszahozzuk ezeket az állatokat, hatalmas szimbolikája van. Afrikában már sok hasonló munkán vettem részt orrszarvúkkal, elefántokkal, de Európában az ilyen jellegű kezdeményezés eddig igen ritka volt. Az állatok szabadon eresztése a remény egyfajta jele is. Azt mutatja, hogy ha akarjuk, segíthetjük visszaállítani a pusztulásnak indult környezetünket.

Bár már generációk óta nem élt a hegyekben szabadon bölény, az erdélyi mondavilágnak mindig is fontos szereplői voltak. Az állatok a nemzeti büszkeség jelképei, számos hely nevében is hordozza őket.

Ám nem csak kultúrális, de gazdasági okai és pozitívumai is vannak a visszatelepítésnek. A környezetvédelmi államtitkár, Anne Juganaru reménykedik benne, hogy a bölények jelenléte majd a turisztikai forgalmat is fel fogja dobni. A környéken, ahol a bölényeket szabadon engedték, a mezőgazdaságon kívül eddig nem volt más munkalehetőség a helyiek számára.

A most szabadon eresztett bölényeket svéd, német, olasz és belga állatkertek tenyésztési programjából kerültek ki.

Ezzel pedig egy évszázad után úgy tűnik, a bölények nem a kihalás, hanem a felszabadulás szélére kerültek, ismét.

(BBC, kép: www.doest-photography.com)