Jump to content

Családi nyaralás? Szó sem lehet róla!

2014. 06. 12. 15:35

Milyen csodálatos érzés, amikor az ember végre eljut a vízpartra, vagy a hegyekbe, hogy kipihenje magát az egész éves hajtás után! Kisgyerekekkel nyaralni menni viszont sokszor épp az ellenkező hatást éri el: a szülők zúzottabban térnek vissza a vakációról, mint ahogyan elindultak.

Megdöbbentő statisztikai adat, de mégis így van: a szülők hat százaléka nyilatkozta azt, hogy tért már hamarabb vissza egy nyaralásból mint a kitűzött időpont, mivel nem tudta tovább elviselni a gyerekei vakációzásával járó stresszt.

Mások pedig neki sem vágnak a nagy útnak. Négy szülőből egy azt állítja, le sem foglal szállodát egy közös családi kikapcsolódás céljából, mivel elriasztják őket a gyerekekkel és kisbabákkal való utazással járó számtalan kényelmetlenség és aggodalom.

A felmérésből az is kiderült, hogy bár a szülők 10%-a bízza fizetett gondoskodóra a nyaralás során gyermekét, hogy egy kicsit magában lehessen, a harmaduk emiatt erős lelkiismeretfurdalással küzd.

Mivel a kisgyerekek esetében a napi rutint sokan igen fontosnak tartják, 38%-uk igyekszik ezt, nem kis áldozatok árán, a nyaralás során is betartani, ami miatt persze számos lehetőségről és programról kénytelenek lemondani.

Számos szülő arról a keserű tapasztalatáról is beszámolt, hogy a hotel, vagy szálloda vendégköre nem minden esetben toleráns a kisgyerekekkel szemben, gyakran panaszkodnak a babák sírására, a totyogók hangoskodására.

A sok nehézség és frusztráció miatt viszont rengeteg szülő két tűz közé kerül. Míg nem szívesen mennek nyaralni a gyerekeikkel sem, addig a magányos, gyermektelen vakáció mellett sem tudnak dönteni, lelkiismereti okoból.

A megkérdezettek nyolcvan százaléka nyilatkozta, hogy amióta megszülettek a gyerekei nem ment nélkülük sehová sem nyaralni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a számottevő része azoknak, akiknek mégiscsak sikerül elszabadulnia egy ’felnőttes’ vakációra, ezt csak egyetlen egyszer tették meg.

Mindezen nehézségek ellenére talán mégiscsak bohóság lemondani a gyerekeinkkel töltött közös vakációról, hiszen az évek hamar elszállnak, és aztán már hiába akarnánk velük menni nyaralni, tinédzser, vagy fiatal felnőtt utódaink számára ez már nem lesz egy vonzó ajánlat.

(Kép: newmediatravel.com)